Az előző részek tartalmából…

Rohadt drága hobbi fenntartani egy ilyen alig használt blogot, de tényleg. Igazából ingerenciám sem volt rá sokáig írni, mert úgy érzem hogy elfogyott a mondanivalóm. Mint olvastátok nem volt egyszerű az utóbbi pár év, ráadásul az idei sem kezdődött jól. De erről majd egy külön posztban… mert talán érdemes.

Amúgy talán már látom az alagút végén a fényt és kurvára remélem, hogy nem a metró az.

Boldog lennék, ha bármilyen _nagyobb_ előrelépésről be tudnék számolni, de igazából semmi sem történt. Mármint történtek dolgok, de nem akkorák, mint amiket szerettem volna. És abba se fogtam bele úgy igazán, amit az előző bejegyzésemben írtam. Más összetenné a kezét, hogy van egy szerető családja, csodálatos gyerekei és még a főnökei is megbecsülik, illetve jó kollégái vannak… én meg búval baszakodva roskadok magamba és végtelen szörfözésbe kezdek az Internet sötét bugyraiban, mert nem megyek igazából semmire és nem tudok semmit.

Változtatni kéne tehát mielőbb, mert el fog mellettem menni az élet.

Nem szokásom önreflexiót tartani, pedig sokszor rám fért volna. Igazából az utóbbi pár év úgy telt, hogy csak sodródtam, ha voltak terveim is, azok kevés kivétellel szarok voltak. Többnyire nem is az ötlet miatt, hanem mert egyszerre akartam sokat fogni, nagyot haladni. Tudjátok: ide mindennel, de most azonnal, de inkább tegnap.

Hiába olvastam el én számtalan önfejlesztő könyvet, bejegyzéseket, kommenteket… ha nem alkalmazom a bennük leírtakat, nem teszem őket magamévá, akkor igazából nem is érnek semmit.

Pár hete eldöntöttem, hogy haladni fogok. Kis lépésekkel. Mára már egész sikerekről számolhatok be. Nem nagy durranás egyik sem, de a sok kicsi sokra megy. Ennek az egyik példája ez a bejegyzés is.