• Tudástár

    Fényképek digitalizálása, rendszerezése

    Még a digitálisan készült fotókat is nehéz rendszerezni, a régi, “hagyományos” fényképeket meg egyenesen kínszenvedés. Alapvetően több kérdés és probléma is felmerül, lássuk.

    Hogyan “rakjam” a gépbe?

    Lehetne célterméket vásárolni, de az 100 ezren felül van és családilag használva abszolút nem éri meg a befektetést. De nem is érdemes annyira az úgynevezett multifunkcionális nyomtatókkal és szkennerekkel sem próbálkozni, mert az pedig tényleg csak irodai (szöveg) célra használható igazán. Marad a köztes megoldás: síkágyas scanner. Sajnos nem sok választás van jelenleg belőle: összesen három típust találtam, két cégtől. Én a Canon CanoScan LiDE 400-at választottam. Összességében azt tudom mondani: a célnak tökéletesen megfelel. Egy 20-30 éves, nem feltétlenül megfelelően tárolt fényképet azért bőven jó minőségben szkennel. Külön tetszik, hogy egyszerre 2-3 fotó is mehet vele, automatikusan igazít és vág, külön-külön fájlba. Így lett első körben 400+ darab kép beszkennelve pár óra alatt.

    Hogyan rendszerezzem?

    Na, ha korábban sem volt, akkor ugye mindegy, tiszta lappal indulsz. Mivel ezeken nincs exif adat (haha) és a homályos emlékeidre sem hagyatkozhatsz, így évre pontosan nem tudsz mindent bekategorizálni. Még akkor sem, ha legalább a szülinapokat eltalálod, a gyertyák miatt. Elsőre azt választottam, hogy szereplőkre bontom a történetet, így lett:

    • anya fiatalkori képek
    • apa fiatalkori képek
    • apa és anya együtt (esküvőtől)
    • én
    • tesó
    • tesó és én
    • rokonság
    • Családi ház
    • Egyelőre ismeretlen

    Az utolsó két kategóriát megmagyarázom: a családi házba kerültek olyan fényképek, amelyek a házunkról készültek kint és bent. Már én sem emlékeztem sok mindenre, akkora átalakításokra került sor. Az egyelőre ismeretlenbe pedig pár kép került, amit nem tudok pontosan hová tenni. Ezekhez külsős segítséget fogok majd kérni.

    Egyelőre itt tartok és egy picit pihen is a projekt. Az ok egyszerű: biztos vagyok benne, hogy ez csak egy része a fotóknak, de csak ennyit találtam első körben. Amíg nincs minden a gépen, addig felesleges a rendszerezést tovább folytatni. Utána biztosan nagyjából időrendbe tudom majd tenni (már amennyit a szemem enged…), de addig nem érdemes.

    Most jöhetnek a dokumentumok. Na ezzel már van baj.

  • Személyes

    Az örökség

    Édesanyám tanítónő volt, 1982 óta dolgozott a falu általános iskolájában. Három diplomával rendelkezett, a “life long learning” nála alap volt: élete végéig képezte magát, tanult és fejlődött. Pár héttel a halála előtt még azon tanakodtunk a feleségemmel, hogy talán érdemes lenne leköltözni pár évre a faluba és ott “kitaníttatni” a gyerekeket. Sajnos erre már nem fog sor kerülni…

    Továbbra sem vagyok képes feldolgozni ezt az egészet, nem tudom felfogni és megérteni a történteket, a veszteséget. Nagyon fáj. Halála után, mikor már egy picit tisztulni kezdtek a gondolataim eszembe jutott az örökség.

    Szó sincs róla, hogy pénzügyi vagy tárgyi örökségről lenne szó. A legkevésbé sem érdekel. Viszont ennek a 39 évnek a felhalmozott tudása… azt nem szeretném veszni hagyni. Jártam nemrég a szülői házban és nagy levegővel, de bemerészkedtem a házba is, illetve az úgynevezett raktárba. Így hívtuk az ő kis tárolóhelységét, ahol számtalan könyv és teleírt füzet mutatja, hogy Ő bizony tényleg komolyan gondolta a hivatását. Faltól-falig, a földtől a plafonig… képtelen vagyok veszni hagyni. Nem tehetem meg, hogy ennyi év munkáját átadjam csak úgy az enyészetnek. Biztosan nagy fába vágom a fejszémet és tisztában vagyok azzal is, hogy nem sokat értek a pedagógiához, de fel kell dolgoznom élete művét. Talán mást is sikerül…

    Vettem egy szkennert, ami egy 2003-as, Sulinetes beszerzést váltott le. Az még a Canon Lide 25-ös modell volt, ez most a 400-as. Hát annyival is gyorsabb, az biztos. Rendeltem tárolódobozokat és elhoztam egy köteg füzetet és egy rakás fényképet is digitalizálásra.

    Ha végzek, akkor szeretném ezt a tudásanyagot egyrészt az iskolájára hagyni, illetve mindenkihez eljuttatni, aki talán hasznát veszi majd a későbbiekben. Remélem… tudom hogy Ő is ezt akarná.

  • Személyes

    Ez a kibaszott koronavírus…

    Nehéz dolog úgy blogot írni, ha nincs mondanivalód. Nem feltétlen azért, mert kifogytam a témából, hanem inkább azért, mert belefáradtam. Belefáradtam a (kisebb megszakítással) egy éve tartó home office-ba, hogy nem láthatom a szüleimet és a kollégáimat. Hogy betartva ezeket a kurva intézkedéseket még a karácsony is kimaradt. Mint ahogy a gyerekek születésnapja… egy csomó, csomó program és élmény. Nem baj, úgy voltunk vele, hogy a Covid után pótoljuk. De már nem tudjuk.

    Feláldoztunk rengeteg dolgot. Azt hiszem én és a feleségem mindent megtettünk, hogy biztonságban maradjunk. Limitáltuk a bevásárlást (heti 1x), nem kirándultunk, nem mentünk shoppingolni, nem mentünk rendezvényekre, kerültük a tömeget, kvázi a négy fal és a kerítés mögött éltünk a két gyerekkel és apósomékkal. Minden óvintézkedést betartottunk, maszkot és kesztyűt viseltünk, meg végtelen mennyiségű fertőtlenítő szert kentünk és fújtunk szét. Mind a mai napig minden élelmiszert áttörölünk, miután hazahoztuk… A 150 kilométerre lévő rokonsággal is nagyon ritkán futottunk össze két hullám között, pedig a nagymamát imádták a gyerekek.

    Jó, ez csak egy “kellemetlenség” ahhoz képest, hogy például a nagyobb gyerek szinte kimaradt az óvodából. Tudatosan nem engedtük. A békeidőben is petricsészeként funkcionáló ovi most még veszélyesebbé vált és pont a napokban derült ki, hogy a kovidos szülő bizony egész idő alatt beküldte a kölykét… hátha jó lesz. Innen is üdvözlöm anyádat…

    Félre ne értsetek. Hálás vagyok, hogy itthon lehetek, hogy nem kell a tömegközlekedés segítségével ingáznom, hogy nem kell minden nap azon aggódnom, hogy vajon hazahozom-e ezt a nyavalyát. Hálás vagyok azért, hogy látom a gyerekeimet felnőni. Hogy meg tudom őket védeni. Ez most a legfontosabb. De hiába tettem meg én itt mindent, 150 kilométerre megtörtént a baj.

    Február 23-án kaptam a telefont, hogy apám szarul érezte magát, tesztelték, pozitív lett. Másnap anyám is. Otthon próbálták átvészelni. Gyengének írták le magukat, de nem kértek segítséget. Írták hogy alig esznek, de igyekeznek összeszedni magukat. Március 9-én édesanyám nem ébredt fel. Mentő, kórház, lélegeztetőgép. Március 17-én elfáradt és feladta. Március 26-án eltemettük. És ezt lehetetlen feldolgozni.

    100+ Candle Pictures | Download Free Images & Stock Photos on Unsplash

    Lehetetlen, mert nem értem, hogy hogyan és miért. Hogy miért kellett neki még pedagógusként a frontvonalban a gyerekeket tanítani, ahelyett hogy otthonról dolgozott volna. Hogy ez a kétbalkezes, dilettáns és gerinctelen féreg kormány miért nem zárt már hamarabb és rendesen. Hogy miért ő kapta el és miért nem az a sok fasz vírustagadó? Hogy miért nem azokat támadja ez a szar, akik agyilag egy zacskó chipshez nem érnek fel? Hogy miért nem azok halnak inkább meg, akik egy év után sem tudják normálisan viselni ezt a kurva maszkot….

    58 éves volt és kimondhatatlan űrt hagyott maga után. Nem erről volt szó. Arról volt szó, hogy ez után a szar után mindent bepótlunk. A gyerekek szülinapját, a közös kirándulásokat… mindent. Helyette eltemettük, gyászoljuk úgy, hogy a saját apámat és a testvéremet sem ölelhetem meg. Hogy anyámat tavaly augusztusban öleltem meg utoljára.

    Rohadt igazságtalan az élet és eddig is ateista voltam, ezután meg… Összetörtem. A feleségem és a két gyerek tart életben, miattuk kell ott folytatnom, ahol abbahagytam. De már semmi sem lesz olyan, mint régen. Rengeteg dologról lemondtunk, miközben szinte mindenki más vígan élte az életét. Nem vigyáztak. Nem hitték el, hogy ez a szar létezik és milyen kurva veszélyes. Hogy egy rossz mozdulattal kvázi gyilkolhatnak. Na egy ilyen ölte meg anyámat… és még több mint 20 000 embert… Hát a kurva anyátokat.

  • Rendszerüzenet

    Itt a vége, fuss el véle!

    Mármint ha fentről lefelé haladtál. Eddig tartott az utazás. Persze csak és kizárólag engem és a lustaságomat minősíti, ha túl korán ideértél.

    Remélhetőleg azért találtál olvasnivalót, esetleg még gazdagodtál is egy-egy új ötlettel, megfogadható tanáccsal vagy csak megtaláltad álmaid WordPress témáját…

    A lényeg hogy remélem élvezted az utazást. Ha pedig innen kezded, akkor jó szórakozást. Addig is egy kis útravaló, a kedvenc mondásom:

    “Nincs ez elbaszva, csak másra lesz jó!”

    Ismeretlen szerző