Személyes

Az örökség

Édesanyám tanítónő volt, 1982 óta dolgozott a falu általános iskolájában. Három diplomával rendelkezett, a “life long learning” nála alap volt: élete végéig képezte magát, tanult és fejlődött. Pár héttel a halála előtt még azon tanakodtunk a feleségemmel, hogy talán érdemes lenne leköltözni pár évre a faluba és ott “kitaníttatni” a gyerekeket. Sajnos erre már nem fog sor kerülni…

Továbbra sem vagyok képes feldolgozni ezt az egészet, nem tudom felfogni és megérteni a történteket, a veszteséget. Nagyon fáj. Halála után, mikor már egy picit tisztulni kezdtek a gondolataim eszembe jutott az örökség.

Szó sincs róla, hogy pénzügyi vagy tárgyi örökségről lenne szó. A legkevésbé sem érdekel. Viszont ennek a 39 évnek a felhalmozott tudása… azt nem szeretném veszni hagyni. Jártam nemrég a szülői házban és nagy levegővel, de bemerészkedtem a házba is, illetve az úgynevezett raktárba. Így hívtuk az ő kis tárolóhelységét, ahol számtalan könyv és teleírt füzet mutatja, hogy Ő bizony tényleg komolyan gondolta a hivatását. Faltól-falig, a földtől a plafonig… képtelen vagyok veszni hagyni. Nem tehetem meg, hogy ennyi év munkáját átadjam csak úgy az enyészetnek. Biztosan nagy fába vágom a fejszémet és tisztában vagyok azzal is, hogy nem sokat értek a pedagógiához, de fel kell dolgoznom élete művét. Talán mást is sikerül…

Vettem egy szkennert, ami egy 2003-as, Sulinetes beszerzést váltott le. Az még a Canon Lide 25-ös modell volt, ez most a 400-as. Hát annyival is gyorsabb, az biztos. Rendeltem tárolódobozokat és elhoztam egy köteg füzetet és egy rakás fényképet is digitalizálásra.

Ha végzek, akkor szeretném ezt a tudásanyagot egyrészt az iskolájára hagyni, illetve mindenkihez eljuttatni, aki talán hasznát veszi majd a későbbiekben. Remélem… tudom hogy Ő is ezt akarná.

Leave a Reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük